Blog

Médiahasználat 0-2 éves kor között, avagy digitális csecsemők, kisgyermekek

A kisbabát megszületése percétől kezdve körül veszik különböző digitális eszközök.

Okostelefonnal készül róla az első fotó, aztán ezen keresztül értesítik a családot, anya ezen beszélget az újszülött feje fölött az újdonsült apukával barátnőivel. 

Később, otthon a szendergő baba mellett a szülők tévét, sorozatot néznek, a nagymama skype-on üdvözli az unokáját, az anya különböző facebook csoportokban keresi a mindennapi problémákra a sorstársak vagy szakemberek megoldásait…adott esetben a nagyobb testvérek mesét néznek, vagy valami alkalmazáson játszanak, és ha akarjuk, különböző alkalmazások figyelik a baba alvását, egészségét.

A kisbaba számára természetessé válik, hogy a különböző digitális eszközök jelen vannak az életében, és ennek megfelelően ő is hajlamos a figyelmét a szülők érdeklődésének tárgya felé fordítani. 

Tévézhet? Tabletet használhat?

Sok családban szokás a háttér televíziózás napközben, de gyakori az is, hogy nappal nem, de este folyamatosan meg a készülék. A babák tehát már akkor “néznek” tévét, amikor ők valójában még nem aktív nézői, de passzív befogadói az onnan érkező ingereknek.

Hogyan hat a babára a tv?

  • Túlterheli az idegrendszert – még ha úgy tűnik is, hogy a babánk nem reagál a tévére, nem „nézi”, hatása viszont van, mert az onnan érkező zajokat, fényeket akkor is érzékeli, amikor nem „nézi”. Ezek általában nagyon intenzív fények és zajok, a folyamatos tévézés, még, ha passzív befogadóként is, túlterheli a csecsemő, a kisgyermek idegrendszerét. Előfordulhat, hogy az esti túlzott fáradtsága, kimerült sírása, és ezzel összefüggésben levő nehéz elalvás hátterében ez áll.
  • Kevesebbet mozognak – ezt kamerás kísérletek is bizonyították, hogy azok a babák, akik a bekapcsolt televízióval egy helyiségben voltak, idővel nézni kezdték a tévét, és emiatt kevesebbet játszottak ugyanannyi idő alatt, valamint nem tudtak elmélyülni a játéktevékenységben, mert a tévé mindig elvonta a figyelmüket, és sokkal kevesebbet mozogtak, ellentétben azokkal a babákkal, akik mellett nem szólt a tévé. 
  • A szemére káros – a televíziózás fárasztja a szemet és az idegrendszert. Bár a mai modern tévék már nem olyan fárasztóak a szem számára, mint a régebbiek, azonban a kicsi még nem tudja összehangolni a két szem mozgását, ezért a huzamos kijelzőnézés, az egy pontra fókuszálás nem tesz jót neki. Ez később rövidlátáshoz vezethet.

Kutatások szerint minél többet megy egy háztartásban a képernyő, arányaiban annál később indul be és annál szegényesebb a kisgyermekek beszédfejlődése. A konkrét ok feltehetően az, hogy a bekapcsolt tévé mellett a szülő kevesebbet beszélget a kisgyermekével, kevesebb kapcsolódást kezdeményez, a 2 év alatti gyermekek pedig bizonyítottan csak valós társas interakciókból képesek a nyelvet megfelelően elsajátítani, képernyőről nem.

Mi a helyzet a többi digitális eszközzel?

Több szervezet, szakember ajánlása szerint 2 év alatt semmilyen képernyő ne kerüljön a gyerek szeme elé. Ez nem életszerű, mert például napjainkban például a távollévő – más országban, kontinensen élő -családtagok az okoseszközök funkcióin keresztül (skype, facetime) kerülhetnek kisgyermekeinkkel kapcsolatba.

Mivel a YouTube és különböző csatornák ontják magukból a gyerektartalmakat, néhány szempont, amire érdemes figyelnünk megválogatásuknál, elsősorban a 1,5-2,5 éves korosztályt figyelembe véve:

  • Ne a szülővel töltött időt helyettesítse
  • Legyünk jelen vagy legalább a közelben és beszélgessünk a látottakról, hallottakról, kapcsoljuk a tartalmakat a valósághoz
  • Ne legyen a várakozásban egyedüli megoldási eszköz (autóban, étteremben, sorban állásnál)
  • Ha bármi ijesztő, félelmetes a gyereknek, kapcsoljuk ki, magyarázzuk el
  • Jó megoldás lehet a közös meseolvasás élményére leginkább emlékeztető applikáció használata (pl. BOOKR mesék)
  • Nézzük jó képi minőségben, felbontásban
  • Kerüljük a reklámokat, hirdetéseket

Kellemes időtöltést!

2 megyjegyzés erről: “Médiahasználat 0-2 éves kor között, avagy digitális csecsemők, kisgyermekek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük